Italikus nyelvek

Italikus nyelvek
Beszélik	Latin-Európa és Latin-Amerika országai
Terület	ókori Itália, majd a Földközi-tenger vidéke, később Amerika is.
Beszélők száma	~850 millió fő
Nyelvcsalád	Indoeurópai nyelvcsalád    italiko-kelta ág     italikus nyelvek
Ágak	latin–faliszkuszi csoport újlatin nyelvek oszk–umber csoport venét nyelv
Írásrendszer	latin, etruszk, görög
Az ókori Itália nyelvei
A Wikimédia Commons tartalmaz Italikus nyelvek témájú médiaállományokat.

Az italikus vagy itáliai nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád egyik déli ágát alkotó, az ókor folyamán Itália területén beszélt, ma pedig – az újlatin nyelvek révén – a világ jelentős részén elterjedt nyelvek és dialektusok megnevezése. Róma terjeszkedésével a latin kiszorította Itália többi italikus nyelvét, amelyek azonban az egyes olasz dialektusokra máig kimutatható hatást gyakoroltak (főleg hangtanilag). Mivel az italikus nyelvek ma élő egyedüli ága a latin nyelv leszármazottaiból áll (→újlatin nyelvek), az italikus nyelveket egyes források gyakran egyszerűen az újlatin nyelvekkel azonosítják. Az italikus nyelvek a hangtani fejlődés szempontjából az indoeurópai nyelvcsalád ún. kentum nyelveihez tartoznak (→kentum–szatem izoglossza).

Az italikus nyelvek genetikus besorolását az indoeurópai nyelvcsaládon belül, és kapcsolatait az alábbi ábra^[1] szemlélteti:

Indoeurópai nyelvcsalád

• italikus nyelvek
  • latin–faliszkuszi csoport
    • latin
      • újlatin nyelvek
    • faliszkuszi (†) ^NV?[2]
  • szabell (oszk–umber) csoport (†)
    • oszk vagy szamnisz (†)
    • umber alcsoport
      • umber (†)
      • paelignus (†) ^NV?
      • marsus (†) ^NV?
      • marrucinus (†) ^NV?
      • vestinus (†) ^NV?
      • volscus (†) ^NV?
    • délpicén vagy szabin (†)
  • északi csoport
    • venét (†)^[3]

Az indoeurópai nyelveket beszélő népek északi irányból, valószínűleg több hullámban érkezhettek Itáliába az i. e. II-I. ezredforduló körüli időkben. A ránk maradt nyelvi anyag alapján valószínűsíthető, hogy létezett egy italikus alapnyelv, amelyből a történetileg ismert változatok származtak, ennek földrajzi helye azonban bizonytalan. A legjobban dokumentált ókori italikus nyelvek a jól ismert latinon kívül az oszk és az umber.^[4]

A hasonlóság szemléltetésére egy rövid példamondat („Szobrok, amelyek a veteményeskertben vannak”) néhány italikus nyelven:

• latin: Statuae quae sunt in horto.
• oszk: Status pus set hurtin.
• spanyol: Estatuas que están en el huerto.
• olasz: Statue che sono nell’orto.

Szerb Antal Utas és holdvilág című művében a „hiteles” etruszk mondat, a Foied vinom pipafo, cra carefo valójában erős faliszkuszi hatást mutató ólatin emlék (aranykori változatban így hangzana: Hodie vinum bibam, cras carebo), jelentése körülbelül: „Ma bort iszom, holnap nem lesz” (megfigyelhető jellegzetességek: a foied elején a media aspirata (FH) a későbbi h helyett még f körüli hang, a bibo reduplikált imperfectumot használ, a cras végéről hiányzik a réshang (alkalmasint az ejtés nyomán), a carefo alakban a futurumi rag szintén az eredeti BH nyomán f-ként jelenik meg.