Johann Gottfried Tulla
| Johann Gottfried Tulla | |
 | |
| Tulla a Becsületrend díszruhájában (1827) | |
| Született | 1770. március 20.[1] Karlsruhe |
| Elhunyt | 1828. március 27. (58 évesen)[2][1] Párizs |
| Állampolgársága | Badeni Nagyhercegség |
| Nemzetisége | német |
| Foglalkozása | vízépítés, folyamszabályozás |
| Iskolái | Freibergi Egyetem |
| Kitüntetései | Francia Becsületrend tiszti fokozat |
| Halál oka | malária |
| Sírhelye | Montmartre-i temető |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Johann Gottfried Tulla témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Johann Gottfried Tulla (Karlsruhe, 1770. március 20. – Párizs, 1828. március 27.) badeni születésű német mérnök, geológus, a Badeni Nagyhercegség katonatisztje, a Felső-Rajna első nagy szabályozási tervének (Rheinbegradigung) kidolgozója, és haláláig a megvalósítás irányítója.
Életpályája
[szerkesztés]Tanulmányai
[szerkesztés]1792–1794 között az Ansbachi őrgrófsághoz tartozó Gerabronnban tudományos és műszaki tanulmányokat folytatott Karl Christian von Langsdorfnál (1757–1834), a kor ismert matematikus-geológus-természettudósánál, aki ebben az időben a grófság sóbányáinak főfelügyelője volt. (Langsdorf néhány évvel később a göttingeni akadémia tagja és az egyetem professzora lett).
Tulla 1795-től egyetemi tanulmányokat folytatott a szászországi Freibergben. Vegyészetet és ásványtant tanult, majd Badenben állami tisztviselői szolgálatába lépett. 1801-től Párizsban folytatta műszaki tanulmányait, de másfél év múlva, 1803-ban visszarendelték szolgálattételre Karlsruhéba, ahol századossá (Hauptmann) léptették elő.
Vízmérnöki működése
[szerkesztés]1807-ben Tulla szakértőként Svájcban dolgozott a Linth folyó szabályozásánál. Még ugyanebben az évben, 1807-ben megalapította a Karlsruhei Mérnökiskolát (Ingenieursschule), a későbbi műszaki egyetem egyik elődjét. (A mai Karlsruhei Technológiai Intézet (Karlsruher Institut für Technologie) közvetlen elődjét, a Karlsruhei Műszaki Főiskolát, a Polytechnikumot 1825-ben I. Lajos badeni nagyherceg alapította a Tulla-féle Polytechnikum, a Friedrich Weinbrenner-féle építőipari szakiskola és karlsruhei Líceum reálszakos osztályainak összevonásával, a párizsi École polytechnique mintájára). A következő években Tullát többször is előléptették, 1809-ben őrnagyi, 1814-ben alezredesi rangot kapott.
1817-ben kinevezték a badeni víz- és útépítési főigazgatóság (Oberdirektion des Wasser- und Straßenbaues) vezetőjévé. Itt tervezte meg a Dreisam folyó Freiburg im Breisgau-tól kezdődő szakaszának szabályozását, melyeket 1817–42 között valósítottak meg. A munka első szakaszait Tulla személyes irányítása mellett végezték. A folyó medrét árvízvédelmi töltések közé szorították, ennek révén csökkentették a város árvíztől való veszélyeztetettségét, és jelentős földterületet vontak mezőgazdasági művelés alá.[3]
A Felső-Rajna szabályozása
[szerkesztés]
Tulla életének legjelentősebb mérnöki teljesítménye Felső-Rajna szabályozásának (Rheinbegradigung) megtervezése volt. A Felső-Rajna a Badeni Nagyhercegség, Franciaország és a Rajnai Palotagrófság (Felső-Pfalz) határfolyója volt. A korabeli, szabályozatlan Felső-Rajna teljesen vad folyó volt, számos kanyargós, csak részben hajózható folyóággal, homokpadokkal, változatos szigetvilággal, mocsarakkal. Gyakori áradásai súlyos károkat okoztak. A mederágak változó nyomvonalai lehetetlenné tették a határvidék igazgatását. A folyó körüli széles ártér nem volt hasznosítható gazdaságilag. A koncepció első terveit Tulla már korábban, 1809-ben bemutatta uralkodójának, Károly Frigyes badeni nagyhercegnek (1728–1811). Elképzelése szerint a Felső-Rajnai síkságot Karlsuhétól északra egy újonnan kiásott mesterséges mederrel egyenesen keresztülvágnák, a folyó kanyarjait levágnák, a fő medret 200-250 méterre kiszélesítenék és kimélyítenék, partjait védőgátakkal szegélyeznék. Ettől a folyó áramlási sebessége felgyorsulna, a fenékerózió növekedne, és ez a vízszint csökkentését szolgálná.[4]
A megvalósítás azonban a helyi hatóságok bizalmatlansága és általános pénzhiány miatt sokáig nem kezdődhetett el. Tulla éveken át szívósan egyeztetett az érdekelt badeni, franciaországi és felső-pfalzi (bajor) hatóságokkal. Komoly politikai rábeszélő- és meggyőző képességről tett tanúságot. De az áttörést csak az 1816 januári árvízkatasztrófa hozta meg, mely teljesen elpusztította Wörth am Rhein községet. 1817. április 26-án a badeni és a bajor kormány megegyezett a szabályozás megvalósításában, „költségekre tekintet nélkül”. Elhatározták, hogy Tulla tervei alapján megkezdik az átvágást és kiegyenesítést. Mindkét állam magára vállalta a saját folyóoldalán végzendő munkák költségeit. A helyi lakosság tiltakozását a kormányok katonaság bevetésével törték meg. Az éppen csak lezárult napóleoni háborúk után a német lakosok (alaptalanul) attól féltek, a határfolyó elterelése miatt lakóhelyük más állam (Franciaország) területére kerülhet.
A Tulla által tervezett átalakítás során a Felső-Rajna (Oberrhein) képe teljesen megváltozott. A kiegyenesített, kimélyített, és erős töltések közé szorított főmeder megvédte a part menti településeket a sűrűn ismétlődő árvizek ellen, új területeket nyertek építési és mezőgazdasági célokra. A folyószakasz hajózhatósága biztonságossá vált. A „régi” Rajna környezetében élőket sújtó járványos betegségek, elsősorban a „mocsárláz”-nak nevezett malária szinte teljesen megszűntek. A munkák Tulla halála után is folytatódtak (hat évtizeden át, 1876-ig). A Felső-Rajna 19. századi szabályozása lehetővé tette a Rajna hajózhatóságának későbbi meghosszabbítását fel egészen Bázelig. (Ezt a munkát 1907-ben kezdték el). A globális átalakítás nagy nyertese a folyami hajózás lett, de a halászat rovására. A 20. század közepére a negatív hatások (halpusztulások) is megmutatkoztak, és az eredeti tullai koncepciót a korszerű környezetvédelmi ismeretek alapján műszaki kompromisszumok sorával enyhítették, korrigálták.
Utolsó évei, emlékezete
[szerkesztés]Tullát 1827-ben Franciaországban a Francia Becsületrend tisztjévé avatták.
Tulla 1828-ban hunyt el Párizsban, malária-fertőzés következtében. A párizsi Montmartre-i temetőben temették el. Sírkövén nevének franciás formája, Jean Godefroy Tulla olvasható. A kőlapra felvésték életművének egyik fontos állomását, az ún. „altripi-sarok” átvágásának térképét, amely a Felső-Rajna szabályozásának egyik, műszakilag igen nehéz műveletét, a felső-pfalzi Altrip falu melletti folyóágak rendezését ábrázolja. (A sírhely a temető 26. parcellájában, a Hector Berlioz sugárút 45. szám alatt található.[5]
A Rajna mentén számos városban és községban utcák, közterek, iskolák viselik Tulla nevét. Karlsruhe mellett, a rajnai hajókikötő (Rheinhafen) és Maxau község között, a Rajna partján áll a Tulla-emlékmű (Tulladenkmal). Breisach am Rhein városában, az egykori várkastély területén 1874-ben Tulla tiszteletére felépítették Tulla-tornyot (Tullaturm).
-
Síremléke a Montmartre-i temetőben -
Bronztábla a síremlékén -
Emlékműve a Rajna-parton, Karlsruhe mellett -
Emlékműve a rajnai Ludwigshafen Béke-parkjában -
A Tulla-torony Breisachban -
Arcképe a breisachi Tulla-toronyban
Művei
[szerkesztés]- Charte über das Grossherzogthum Baden, 1812
- Die Grundsätze, nach welchen die Rheinbauarbeiten künftig zu führen seyn möchten, 1812
- Über die Rektifikation des Rheins, von seinem Austritt aus der Schweiz bis zu seinem Eintritt in das Großherzogthum Hessen, 1825 Digitalisat: PDF, 39 MB[halott link])
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ https://stadtlexikon.karlsruhe.de/index.php/De:Lexikon:bio-0175, Johann Gottfried Tulla, 2017. október 9.
- ↑ Iso Himmelsbach. Bachabschlag: von Bächen und Kanälen in Freiburg im Breisgau (német nyelven). I. Himmelsbach, 39. o. (2005). ISBN 978-3-00-017055-3
- ↑ Johann Joseph Eichhoff. Topographisch-statistische Darstellung des Rheines: Mit vorzüglicher Rücksicht auf dessen Schiffahrt und Handlung, bisherigen Zustand seiner polizeilichen Verfassung, deren mögliche Verbesserung und Ausdehnung auf die übrigen grossen Ströme, womit er theils schon in Verbindung steht, theils noch gebraucht werden könnte (német nyelven). Rommerskirchen: M. DuMont Schauberg (1814). Hozzáférés ideje: 2018. augusztus 10.
- ↑ Plan du Cimetière de Montmartre. Sépultures des personnalités les plus demandées (PDF). Mairie de Paris, 2016. [2017. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 10.)
Kapcsolódó irodalom
[szerkesztés]
- 118763180 dokumentumai a Német Nemzeti Könyvtár (DNB) állományában Róla szóló irodalom a Német Nemzeti Könyvtárban (DNB)
- David Blackbourn. The Conquest Of Nature: Water, Landscape, and the Making of Modern Germany (angol nyelven). Random House (2011). ISBN 9781448114214. Hozzáférés ideje: 2018. május 5.
- David Blackbourn. Die Eroberung der Natur – Eine Geschichte der deutschen Landschaft (angolból fordította Udo Rennert), 1. Auflage (német nyelven), München: Deutsche Verlags-Anstalt / Pantheon, 105-. o. (2006 / 2008). ISBN 978-3-421-05958-1 / 978-3-570-55063-2
- Heinrich Cassinone. Johann Gottfried Tulla, der Begründer der Wasser- und Straßenbauverwaltung in Baden (német nyelven). Karlsruhe: C. F. Müller (1929)
- Eberhard Henze. Technik und Humanität. Johann Gottfried Tulla (német nyelven). Mannheim: Quadrate (1989)
- szerk.: Emil Mosonyi: Johann Gottfried Tulla. Ansprachen und Vorträge zur Gedenkfeier und Internationalen Fachtagung über Flussregulierungen aus Anlass des 200. Geburtstages (német nyelven). Karlsruhe: Theodor-Rehbock-Flusslaboratorium (1970)
- Arthur Valdenaire. Tulla (német nyelven). Karlsruhe: Braun (1928)
- Norbert Rösch (2009). „Die Rheinbegradigung durch Johann Gottfried Tulla” (német nyelven). zfv – Zeitschrift für Geodäsie, Geoinformation und Landmanagement, Augsburg (Heft 4/2009), 242–248. o, Kiadó: Wißner-Verlag. ISSN 1618-8950.
- Clemens Kieser (2003). „„Kein Strom oder Fluss hat mehrere Arme nöthig”. Denkmale zum Gedenken an Johann Gottfried Tulla, den „Bändiger des wilden Rheins”.” (német nyelven) (PDF). Denkmalpflege in Baden-Württemberg 32 (Heft 3.), 231–234. o. (Hozzáférés: 2018. augusztus 5.)
- Philipp Jakob Scheffel: Nekrolog auf Johann Gottfried Tulla. G. Braunsche Hofdruckerei, Karlsruhe, 1830
